Fotóalbum

A tornaversenyek képeit az Eredményeink
oldalon tekinthetik meg.

Vöröskeresztes ünnepség
2012.05.10.

Ma a véradókat ünnepelték, segítségüket köszönték meg a városházán rendezett ünnepségen. Iskolánk két tanulója szavalatával gazdagította a díszteremben megtartott rendezvényt. Kovács Barbara és Pusztai Rebeka egy-egy, az emberiességről, a segítőkészségről szóló verssel ajándékozta meg az összegyűlteket. Felkészítő tanáruk Tünde néni volt.

két felsős lány, mögöttük felkészítő tanárnőjük ül a díszterem első két padsorában

a

 

Európa-nap a könyvtár előtt
2012.05.09.

A 4.a-sok (Betti néni osztálya) részt vett a Katona József Megyei Könyvtárban rendezett vetélkedőn, melynek eredményhirdetése, pontosabban tombolaszerű sorsolása ma volt a könyvtár előtti szabad területen. Míg a sorsolásra vártunk, a gyerekek kipróbálhatták testi ügyességüket, játszhattak lengőtekével, kis traktorra ülhettek, dartozhattak. A sorsoláson sokan nyertek az osztály tagjai közül, de mindenki gazdagodott a kis kiruccanáson: az Európai Unióról szóló kiadványokat ingyen osztogatták, így mindenki tele kézzel érkezett vissza az iskolába. Útközben a bölcsődénél a külvilágra kíváncsi kisgyerekekkel barátkoztunk odafelé is, visszafelé is.

negyedikes fiú játszik twistert a földön, országzászlókra téve kezét-lábát

 

 

Doboz nap
2012.04.17.

negyedikes fiú áll a várakozó sor mellett ajándékaival, amit a dobozgyűjtésért kapott

 

 

Úszástanulás és bemutató
2012.04.11.

A másodikosok hosszú hetek óta jártak az uszodába, hogy mindenki megtanulhasson úszni. Az utolsó, bemutató óra a szülőknek is szólt, akik örömmel vettek részt gyermekük "vizsgáján". Képeinken a 2.b (Györgyi és Niki néni osztálya) tanulóit láthatják az új kecskeméti uszodában.

négy másodikos gyerek úszik szembe a nagy medence szélén, kezükben színes szivacs úszódeszka

Az úszásórán készült amatőr videofelvételt le is lehet tölteni.
Ha probléma akad a letöltéssel, segítséget kaphat a videofelvételek
c. oldalon.

 

 

Óvodások játékos sportvetélkedője
2012.02.27

óvodás kisfiú padok között fejével tolja a kék nagylabdát

 

Kakaóparty
2012.02.18.

Óvodások játszanak laptopokkal egy asztalnál

 

Felsős farsang
2012.02.17.

Tehénnek öltözött ülő lány mond mesét mikrofonba

 

Ovis nyílt nap és képességmérés
febr. 02-13.

óvodás kisfiú kezében a kis labdával gondolkodik, hova tegye azt a tanító néni kérésére

 

Alsós farsang
2012.02.10.

halálfejes maszkba öltözött fiú rémisztgeti a fotó szemlélőjét

 

Játék a hóban
2012.02.08.

kislány angyalkát csinál a hóban

 

Mikulás járt az alsósoknál
2011.12.06.

kislány rajzot ad a Mikulásnak

 

Alsó tagozatosok őszi műsora
2011.11.16.

Ebben a tanévben is bemutatkoztak szüleiknek és tanulótársaiknak a harmadikos és negyedikes diákok. Őszi műsoruk a körülöttünk élő haszonállatokkal volt kapcsolatos; a bemutatón a tanévben eddig megszerzett tudásukról is számot adtak. Láthattunk-hallhattunk éneket, táncot, furulyaszót, jeleneteket, vásári sokadalmat, angol és német mondókákat, divatbamutatót. A jelmezek, a smink és a kellékek is sok-sok fáradsággal készültek. A rengeteg próba eredményeként egy igazán sikeres programot zárhattunk ezzel a műsorral.

jelenetben a fiú mutogat a hatalmas fakanállal álló kislánynak

 

 

Szüreti mulatságok
2011.10.07.

E címmel rendeztük meg az osztályok őszi termésekből, szürethez kapcsolódó eszközökből álló kiállítását. Aulánkban csak elismerő, csodálkozó szavakat lehetett hallani.
Az előkészületekről, a kiállításról, az 1-3. évfolyam arborétumban tett kirándulásáról és a 8.b városközponti látogatásáról láthatnak itt képeket.

Kislány a dísztökre masnit köt

 

A 4.a őszi kirándulása
2011.09.27.

Az ősz színeit, hangulatát, terméseit figyelték meg Betti néni negyedikesei a Széchenyiváros kis, telepített erdejében.

negyedikes kislány talált gombát mutat az őszi termések kiállítása előtt

 

Elsőseink első hete
2011.09.09.

Az évnyitóról és az első hét tanóráiról láthatnak itt válogatást. A gyerekek logikai lapokkal dolgoznak, furulyáznak, rajzolnak, írni tanulnak a képeken.

elsős kislány ír

 

Most mutasd meg!
2011.06.14.

két lány farmerben táncol, napszemüvegük mögül kinéznek a közönségre

 


Táncház alsósoknak
2011.06.14.

tapsoló férfi buzdítja a gyerekeket

 


A tehetségműhely zárófoglalkozása
2011.06.14.

Az NTP-OKA-XXI. pályázat segítségével létrejött tehetségműhely zárófoglalkozását tartotta e napon. Itt voltak a gyerekek, a tanárok, intézményegység-vezetők, igazgatónk, meghívott szakértőnk, a szülők és az érdeklődők.

két gyerek próbálja kirakni a kockákat, két tanár érdeklődve figyeli.

 

"Huss és pöcc" varázslóiskola
2011.06.14.

Varázslónak öltözött lány ijesztget

 

Teremdekorációk a "Huss és pöcc"-re
2011.06.

Faliújságon gyerek festménye varázslóról

 

 

Úszni tanultak a másodikosok
2011.05.26.

A 2.a-s és a 2.b-s gyerekek az uszodai foglalkozások zárásaként a szülőknek is bemutathatták, mit tanultak a hosszú hónapok alatt. Nem csak az úszástanulás ért e napon véget, hanem a kecskeméti uszoda is ekkor zárta kapuit. Évtizedeken keresztül volt a város szolgálatára, bizonyára van olyan szülő is, aki itt tanult meg úszni.

Kisgyerekek úsznak a 2 méteres medencében

Süss fel, Nap! - színjátszótalálkozó
2011.05.14.

kislányok keringős ruhában várakoznak

 

Kirándultak a negyedikesek
2011. 05. 10.

Tanítónő és három gyerek óriás ceruzával


lánchíd iskola a youtube-on

Megyei Elsősegélynyújtó Verseny
2011.04.28.

A Magyar Vöröskereszt megyei vezetése nálunk, kecskeméti bázisiskolájában rendezte meg megyei elsősegélynyújtó versenyét, ahol szigorú bírák előtt kellett megfelelni a modellezett baleseti helyszíneken. Általános és középiskolás, valamint felnőtt versenyzők is küzdöttek a sérültek életéért.

mesterséges légzés az Ambu-babának

Virágültetés az alsós udvaron
2011.04.20.

A 6.b-sek Andrea néni vezetésével az alsós udvart színesítették virágokkal.

gyerekek virággal a kézben

Felsős farsang
2011.02.11.

Görög ruhában pár tanuló

Alsós farsang
2011.02.10.

Farsangoznak az alsósok

Karácsonyi koncert
20101.12.20.

Két fiú a karácsonyfánál
Minden év végéhez közeledve a fenti címmel rendezünk ünnepi műsort pedagógusainknak. Idén minden eddiginél több tanuló szerepelt, változatos műsorszámokkal szórakoztatva a nézőket.
A próbákról, az előkészületekről és a műsorról találhatók itt képek.

Elsős-másodikos karácsonyi műsor
2010.12.15.

Karácsonyi műsor próba aulában

Gyöngyök és gyémántok
2010.12.05.

Két fiú asztal fölé hajolva ír Négy tanulónk Szegeden, a Rókusi Általános Iskolában vett részt a fenti címmel jelzett történelmi vetélkedőn. Itt sok résztvevő reneszánsz ruhában jelent meg, ezzel is hasonulva a kor szelleméhez. A ruhák azért nehézséget is okoztak, mikor festésre, sportos feladatokra, illetve evésre került a sor (lásd képeink között a csokiszökőkutat :) )

 

Véradók köszöntése
2010.11.24.

Véradók ünnepeA Magyar Vöröskereszt bázisiskolája lévén, minket kért fel a megyei vezetőség, hogy a sokszoros véradók számára rendezett ünnepséget műsorral színesítsük. Sok próba után kis csapatunk az SOS gyermekfalu dísztermében állt közönség elé.
Mindenki maximális teljesítményt nyújtott; volt ott vers, furulyaszó, népdal és modern dal, mese, valamint rövid összefoglaló a Vöröskereszt történetéről. A műsort megtisztelte Dr. Zombor Gábor polgármester is, aki megemlítette, hogy minden ilyen ünnepségen elhangzik a Vöröskereszt története, amely fontos történelmi tényeket világít meg. Valószínűleg előző alkalommal is tőlünk hallotta, mert tavasszal a városházán adtunk hasonló műsort.

Köszönjük a tanulók, valamint felkészítő tanáraik munkáját.

A szereplők (a színpadi beállás sorrendjében):

Benkovics Viktor
Horváth Dominik
Csősz Alexandra
Korponai Dalma
Vezsenyi Vivien
Oláh Vivien
Nyíri Vivien
Petrás Barbara
Kovács Barbara

Felkészítőik:

Koppányné Hévizi Erzsébet
Szilyné Berka Monika
Szerezla Petronella

Az egész műsort összerendezgette és lebonyolította:

Sárközi Andrásné

Zöld ernyő
2010.11.17.

gyerekek általuk díszített szatyrokat mutatnak

A Kecskeméti Ifjúsági Otthonból jártak nálunk, és érdekes bemutatókat tartottak a Zöld ernyő környezetvédelmi program keretében. Többek között az újrahasznosításról, a természetes anyagokról és egyes állatokról volt szó.

 

Alsós bemutató
2010.10.28.

színpadon a gyerekek

 

Alsós bemutató előtt és után
2010.10.29. körül

A próbákról, az aula dekorációjáról és a dekoráció egy részét készítő 4.a-s gyerekekről láthatnak itt képeket.

Hét törpe próba 3-osokkal

 

 

Délutáni játék a 2.a-ban
2010.10.26.

gyerekek asztalnál beszélgetnek

 

Papírgyűjtés
2010.09.28.

Papírdobozok a mérleg előtt

 

A Magyar Sport Napja
2010.09.17.

Dzsúdótanár és kislány egymással szemben

 

Népzenei bemutató alsósoknak
2010.09.16.

 

 

Évnyitó - első tanítási nap reggele
2010.08.31 -09.01

Evnyitó szereplői

 

A 3.a osztály kirándulása
2010.06.14-16.

Krasznahorka váránál gyerekcsoport 3 gyerek all a szobaban
Igazán felejthetetlen, tanulságos, élményekben gazdag kiránduláson vettünk részt az Északi- középhegységben, melynek során a Cserehát kevésbé ismert részeire is eljutottunk. Első napunkon a diósgyőri várat tekintettük meg, Lillafüreden a csodálatos vízesésben gyönyörködtünk. Szálláshelyünk Szalonnán, festői környezetben volt. Kirándulásunk második napján utunk Krasznahorka büszke várához vezetett. Harmadnap a Martonyi község határában található kolostorromhoz kirándultunk. Felejthetetlen élményben volt részünk az Aggteleki-cseppkőbarlangban tett túránk során is. Sok ember szeretetét és segítségét élvezhettük. Köszönjük valamennyiüknek!

Erika néni

Évzáró
2010.06.20.

igazgatónő oklevelet ad át tanévzárón 10 éves fiúnak

 

Diákönkormányzati nap
2010.06.15.

Sega táncosok az aulában

 

Táncház kicsiknek
2010.06.14.

kisfiú és apja térd alatt tapsol tánc közben

 

Iskolagyűlés
2010.06.14.

nyolcadikos fiú díjat vesz át az igazgatónőtől

 

Énekkaros tábor
2010.06.04-06.

 

Most Mutasd Meg!
2010.05.13.
most mutasd meg

Kórustalálkozó
2010.04.23.

Korustalalkozo_2010

Minden második évben iskolánk rendezi meg a közös éneklés élményét nyújtó rendezvényünket, melyre idén ötszáznál is többen látogattak el a város és a környékbeli települések iskoláiból.

zenei konyvek

 

 

Megörvendeztettük az időseket
2010.04.14.

Muzsikahangja

Ma, szerdán a Nyitnikék Nyugdíjasklub hívott meg minket tavaszköszöntő ünnepére, hogy egy kis fiatalságot lopjunk életükbe. A 2.b osztály Anita néni és Adrienn néni vezetésével indult a Margaréta otthon melletti céljához. Az induláskor még derült volt az ég, de még az út felénél sem jártak, mikor olyan zivatar támadt, hogy a pár esernyő nem bírt megbirkózni vele. Így aztán fele csapat (aki befért) autóval érkezett a nyugdíjasklubba, de ők is szépen eláztak. A nénik, bácsik már vártak minket, mi voltunk az egyetlen műsorszám. Már a színpadra vonuláskor is ütemes tapssal köszöntöttek minket, majd a műsor végén visszatapsolták a gyerekcsapatot. A jól sikerült előadás után mindenki ehetett-ihatott, az osztály közös ajándékot is kapott, amiből jutott mindenkinek. Igazán jól sikerült délután volt, jól érezte magát mindenki; úgy a nyugdíjasok, mint a gyerekek, valamint a kísérők.

 

Közlekedési szaktantermet avattunk
2010.03.19.

KRESZ terem atadas

A Füredi Autósiskola jóvoltából korszerűen felszerelt tantermet vehettek át diákjaink. A szabályok és jelzések megismerésével a biztonságos és balesetmentes közlekedést sajátíthatják el tanulóink.

 

Március 15-i műsor
2010.03.12.

Idén is nagyszabású ünnepséggel emlékeztünk a magyar szabadságharc hőseire.

Marc15_unnepseg

 

Óvodások vetélkedője
2010.03.01.

ovodas_vetelkedo

A város több óvodájából vártunk lurkókat egy tavaszköszöntő sportos-játékos együttlétre. A mesés elemek között szerepelt kincskeresés, Jancsi és Juliska gonosz boszorkájának tűzbe vetése, az óvó nénik börtönből való kiszabadítása, Döbrögi uraság megbotozása. Minden csapat nyertesnek érezheti magát, hisz mindannyian oklevelet és egy szép délelőttöt szereztek maguknak.

 

Farsang kicsiknél és nagyoknál
2010.02.12.

Farsang 4b

Az alsósok télűző mulatsága az osztályokban kezdődött, majd az aulában gyűltek össze közös táncra.
A felsősök másnap, pénteken adtak egymásnak tréfás műsorokat; a szereplők és a jelmezesek fánkot kaptak, illetve jutalmazásban részesültek. Utána nem maradhatott el a tánc sem, melyről vidám képek tanúskodnak.
Itt is meg lehet nézni a Frédi és Béninek beöltözött együttes felvonulása alatti videovetítést:

fredi es beni

Óvodások képességmérése
2010.02.08.

Ovis_kepessegmeres

 


Kicsik karácsonyi műsora
2009.12.15.

karacsonyi musor

A harmadik-negyedik évfolyam őszi bemutatója után sor került az elsős-másodikos korosztály téli műsorára is. Sok szülő és rokon láthatta, mi mindent tanultak eddig az iskolában.

Karácsonyi készülődés
2009.12.11.

Karacsonyi_keszulodes2009,
Ma volt a nagy nap, mikor mindenki ügyeskedhetett, meglepetéseket, ajándékokat, vagy díszeket készíthetett karácsonyra. Képeinken néhány helyszínt mutatunk be a sok közül.



Megjött a Mikulás!
2009.12.04.

mikulas Képeinkkel az alsós osztályokba látogatunk, ahol a Mikulás bőkezűen osztogatta ajándékait. Nagyon őszinte gyerekekkel találkozhatott: volt, aki bevallotta, hogy ő bizony nem volt jó. Mégis megegyeztek abban, hogy a jövőben ez másképp lesz, és természetesen ő is kapott ajándékot.



Egészséges táplálkozás
2009.11.20.

zoldsegszobor E pénteken ki-ki megmutathatta, mi szépet, jót tud készíteni gyümölcsből, zöldségből, és még szellemi totón is bizonyíthatta tudását.

 

taplalkozas

 

 

Őszi bemutató (3-4. évfolyam)
2009.10.16.

E napon rendeztük hagyományos bemutatkozó estünket a szülők számára, ahol 4 osztály adott szórakoztató műsort. Volt itt vidám vásár, zöldellő erdő csiripelő madarakkal és királylánnyal no meg pásztorral és báránnyal, avart söprő fiúk, molnár, a fia meg a szamár, mulatozás.
Oszi bemutato



Habsburg György nálunk járt
2009.10.12.

A Magyar Vöröskereszt elnökének iskolánban tett látogatásáról készített fotóinkat láthatják itt.

Habsburg Gyorgy


elsosegely

Habsburg_konyv

 

 

Szilágysági táncok
2009.09.18

tanc
A szilágysági zenéből, táncokból és népviseletből adtak ízelítőt vendégeink.



2009 m-es futás
2009.09.18.

futas2009m
Nem csak iskolánk tanulói, hanem a városból sok diák vett részt a Magyar Diáksport Napja alkalmából szervezett 2009 m-es futáson, ahol nem a teljesítmény, hanem a részvétel volt a fontos. 



Évnyitó
2009.08.31.

evnyito
Hagyományos tanévnyitónkon lánchidas polgárrá fogadtuk az elsősöket. Sokan bizakodnak benne, hogy hamar elröppen az a kilenc hónap, és már készíthetjük is a ruhát az évzáróra.




Nyár a Balatonnál
2009.07.27 - 08.01

2009Balatonszepezd
Táborozóink, ahogy tavaly is, Balatonszepezden próbálták kipihenni az iskolaév fáradalmait. A fő program a strandolás volt, de sor került hajókirándulásra és vetélkedőkre is.



Juniális / DÖK-nap
2009.06.06.

junialis
Ez a nap a diákoké volt!
Ügyességi versenyek, sportvetélkedők,
táncos-zenés fellépések, bolhapiac, házi kedvencek bemutatója tette élvezetessé az utolsó előtti hétvégét.



Gálaműsor a 30. év jegyében
2009.06.05.

galamusor_30
Sok-sok tanulót és az iskola minden dolgozóját megmozgató, nagyszabású gálaesttel ünnepeltük, hogy iskolánk harminc éve nyitotta meg kapuit.


Emléktábla avatás
2009.06.05.

emlektabla
Iskolánk 30 éves fennállásának alkalmából az épület tervezőjének, Oszip Andrásnak állítottunk emléktáblát aulánkban. Az építészre emlékezve sok kortárs, barát, kolléga látogatott el a műsorral és kiállítással egybekötött táblaavatóra.

 

Pedagógusnap
2009.06.05.

pedagogusnap
A hagyományokhoz híven tanulóink színvonalas műsorral köszönték meg tanítóink, tanáraink egész éves munkáját.


Tornászok sikere
2009.05.23.

kupa
A Kőröshegyen rendezett Balaton Kupa országos meghívásos tornaversenyen csapatunk II. helyezést ért el, Bálint Hanna 8.c osztályos tanuló egyéniben II. lett.

Most Mutasd Meg!
2009.05.13.

Mostmutasd
Már szeptemberben kérdezgették: Idén is lesz Most Mutasd Meg? Megmutattuk, hogy igen!



DUE sajtófesztivál
2009.05.08.

Három tanulónk és Eszter néni vett részt a DUE évente megrendezett sajtófesztiválján, ahol sok ismert személyiséggel lehetett találkozni. Nekünk a legérdekesebb
Sebestyén Balázs volt.

 

Itt egy rövid videofelvételt találhattok a beszélgetésről:

 

Dalma pedig sűrűn teleírt, három és fél oldalas jegyzetet készített a riportról, melyért őszinte elismerés illeti. Csak számoljátok ki, mennyi időbe telik meghallgatni fél mondatonként, lejegyezni, újraindítani a felvételt...
Akit érdekelnek Balázs válaszai, olvassa el az összefoglalót.

balazs_autogram

balazs_video


Éneklő Ifjúság
2009.04.24.

eneklo ifjusag
Idén iskolánkban tartották a város és környéke iskolai kórusainak minősítő hangversenyét, ahol énekkarunk ezüst minősítést kapott. Vezetője: Koppányné Hévizi Erzsébet.


Tornaverseny Debrecenben (országos döntő)
2009.04.03.

Torna_Debrecen
Tornászaink országos második helyezettként végeztek, egyéniben Bálint Hanna (8.c) harmadik, Petrás Barbara (6.a) hatodik lett.



Thália szekerén érkeztünk
2009.03.27.

Hangszerbemutato
A fent említett program keretében a
Zebulon Csoport látogatott iskolánkba, ahol vidám hangszeres bemutatót tartott.

Kakaóparty
2009.03.21.

kakaoparty2009
Idén már nem csak az iskolák, hanem az óvodák is bemutatkoztak a szülőknek és a gyerekeknek.

Óvodás játékos vetélkedő
2009.03.12.

2009OvisVetelkedo


Tornaverseny
(országos elődöntő)
2009.03.07.

torna_elodonto2009_Kmet


Alsós farsang
2009.02.13.

Farsang_alsos_2009


Felsős farsang
2009.02.06.

Farsang_felsos_2009


Megyei tornaverseny
2009.01.20.

TornaMegyei2009
Hazai pályán arattak sikert tornászaink.


Tábor Balatonszepezden
2008.07.

Tabor_Bszepezd_2008

 

"A dzsungel könyve" előadás 2.
2008.06.17.

Dzsungel_02

 

"A dzsungel könyve" előadás 1.
2008.06.16.

Dzsungel_01

 

Bankett
2008.06.13.

Bankett2008


DÖK-nap, Juniális
2008.06.06-07.

Junialis

 

Tornaverseny Kőröshegyen
2008.05.31.

Torna_Koroshegy


Énekkaros tábor
2008.05.24.

EnekkarTabor2008


Osztálykirándulás
2008.05.19.

osztalykirandulas5b2008
Az 5.b-sek Gyöngyös, Sástó, Kékestető, Parád, Sirok, Eger útvonalon járták be a Mátrát.

 

Anyák Napja
2008.05.16.
AnyakNapja1b AnyakNapja3b
1.b
3.b



Most Mutasd Meg!
2008.04.25.

MMM2008


Tornaverseny Pécs
2008.04.18.

TornaPecs2008
Messzire utaztak a tornász lányok.


Tájékozódási futás az udvaron
2008.04.24.

tajekozodasiFutas


Kakaóparty ovisoknak
2008.

kakaoparty2008

 

Karaoke verseny
2007.06.08.

karaoke_vivi
A DÖK-nap keretében énekversenyt rendeztünk, melyet Kovács Vivien 7.c-s tanuló nyert a "Micsoda nő ez a férfi" c. dallal.


 
 

fotokonyvek

 
   

az itt található fényképeket fotóalbumba rendezve tekinthetik meg, akár ki is nyomtathatják, vagy online fotókidolgozást kérhetnek az erre szakosodott cégektől. Digitális vagy analóg fényképezőgéppel készült képeket ugyancsak kidolgoztathatnak e fotós cégeknél. Kecskeméten is készíttethetnek papírképet digitális fotóikról, vagy az itt található fényképekről.

lanchidhonlap lanchidhonlap szechovisk szechovisk_honlap